Testkontrollnál érdemes a kenyeret is magunknak készítenünk, hogy biztosan tudjuk, megfelel-e a kritériumoknak.
A zabpehelyliszt, illetőleg a zab rendelkezik koleszterin csökkentő tulajdonságokkal is , az egyéb kedvező élettani hatásán kívül.
A kenyér, zsömle otthoni gyártása nem igényel szinte semmilyen extra tudást, aki készített már kelt tésztát, annak a kenyere is remekül fog sikerülni.
Tegyünk egy nagy tálba kb 40 dkg teljes kiőrlésű búzalisztet, ugyanannyi fehéret és kb 20 dkg zabpehely lisztet. Adjunk hozzá 2 kk tengeri sót, 1 ek. extra szűz olivát és a felfutott élesztőt.
/5 dkg élesztőt, 3 dl kézmeleg vízzel, 1 mk. barna nádcukorral elkeverünk, majd hagyjuk dolgozni az élesztőgombákat/
Összedolgozzuk, ha szükséges és általában még kb 2 dl víz biztosan szükséges hozzá, akkor azt is odaöntjük és addig dolgozzuk, amíg az edényfalától el nem válik.
Ekkor összevagdosunk 1 maréknyi olajbogyót /nem baj, ha valamivel töltött, pl. paprikával vagy fokhagymával. Ezt a mag helyére teszik be, így a bogyó jobban megőrzi az eredet ízét, nem felöntőlé aromája lesz/
Ezzel is gyúrjuk még kicsit, fontos, a tészta a kezünkről is simán leváljon.
Kelesztjük 1 órát, majd lisztezett deszkán formázzzuk. Most 3 gyökérkenyér és 4 nagy vágott zsömle jött ki ennyi tésztából.
Az egyik adagot bekentem olíva és víz keverékével, ebbe zabpelyhet nyomkodtam, a másik simán maradt.
A sütűlapon további fél órát kelesztjük.
Középmeleg sütőben, ajtó nyitogatása nélkül kb 35 percig sütjük, tűpróbáig,
Ha kivettük, azon forrón megkenjük újból az olivás-vízes ecsetünkkel. Így szép fényessé és ropogóssá válik.
/egyébként, mint látható, az összes testkontrollos-modern-kímélő ételnek is Dédi receptjei szolgáltak alapul/
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: