Brutálisan finom. 🙂
Néhány órán át ágyas bodza pálinkába / 1 dl/ áztattam 20 dkg aszalt fekete cseresznyét.
Közben egy öblös műanyag jégtartót kiöblítettem hideg vízzel. Szórtam bele mandula szeleteket.
Feltettem forrni vizet egy nagyobb lábasba, ebbe állítottam egy kisebbet, aminek az alja nem ért a vízbe.
Beletördeltem 20 dkg 70 %-os csokit, hozzáadtam 10 dkg vajat, 6 kicsi kávétejszínt.
Homogénné kevertem. Levettem a tűzről. A mandulákra csorgattam belőle, minden öblöcskébe 1 kávés kanállal. Visszatettem a nagyobb lábasba, hogy tartsa a hőmérsékletét.
A pálinkába áztatott, aszalt fekete cseresznyéből 3-3 szemet tettem minden ágyacskába. Ismét kikevertem a csokimasszát, levettem a tűzről és a kávéskanállal úgy csorgattam, hogy befedje az aszalmányt.
Hűtőben teljes dermedésig dekkol, / ez min. 24 óra/ utána ki lehet szedni a formából és a megfelelő dobozba tenni, ekkor már elég neki a szobahőmérséklet.
Kellemes ajándék is lehet /ha marad belőle/.